6. fejezet - Te?!

Wáá.*-* Itt van végre a friss.;DD Bocsi a késésért, ebben a pár napban minden összejött, de most már bepótolom a lemaradást. Ma egyébként eszembe jutott egy új sztori. :)) Szerintem azzal is hamarosan találkozni fogtok blog formában...;)) Majd ide kiteszem, ha kész lesz. Na, de itt a 6. fejezet, amiben egy nem várt fordulat üti fel a fejét. Jó olvasást.:*
xoxo: Miaa 

6. FEJEZET - TE?!

Éppen békésen szunyókáltam, mikor egy hideg valamit éreztem a nyakamnál. Hirtelen felugrottam, a szemeim kipattantak, és dühösen néztem Sarahra.
- Ezt miért kellett?! - tagoltam a mondatot.
- Mert már negyed három van! - fakadt ki - És a többi módszerem nem használt semmit sem...
- Már negyed három?!  Te jó ég!
- Készülj, addig összedobok valamit. - kacsintott, majd távozott.
Besiettem a fürdőbe, ahol lezuhanyoztam az epres tusfürdőmmel, s miután kész lettem, felvettem egy kék inget fekete sorttal, és kiválasztottam a kék táskámat. A hajamon csak egy kicsit vasaltam, majd lementem "reggelizni", ami egy tál zabpehelyből állt. Felrohantam még fogat mosni, majd magamra kaptam a kék Converse cipőmet is.
- Majd jövök, sziasztok! - köszöntem be a nappaliba.
- Oké, szia! - ezt követően megindultam, hogy szerezzek egy taxit. Pár perc múlva már diktáltam is be a helyszínt.
- A Hyde parkba legyen szíves. - mondtam diplomatikus hangnemmel, majd elhelyezkedtem az ülésen.
Amint elértük az úticélt, kifizettem, s beléptem a nagy vaskapun. Alig lézengtek az emberek. Leültem az egyik padra és vártam. Fogalmam sem volt, kiért kellene itt lennem... Csak néztem magam elé, mikor lépteket hallottam meg a hátam mögül. Nem fordultam meg, csak feszülten füleltem, ahogy recseg pár ág a lába alatt. Egyre közeledett, majd leült mellém. Nem fordultam oda hozzá. Nem tudtam, mire számítsak. A kínossá vált csendet végül ő törte meg:
- Szia, Corinna. - köszönt mosolyogva. Végre odafordultam hozzá. Őszintén szólva nem rá számítottam.
- Hello... - mondtam hidegen, majd néztem tovább a fákat - Miért hívtál ide? - kérdeztem unottan.
- Csak szeretném tudni, miért vagy ilyen az emberekkel. Ilyen flegma és hideg... - vakarta meg a tarkóját.
- Ezt miért pont neked mondanám el? amúgy is, téged hogy hívnak? - kérdeztem már kicsit kedvesebben - már ha lehetett -.
- Louis, de hívj csak Lounak. - kacsintott.
- Tehát Lou, nagyon kedves, hogy megpróbálsz kiszedni belőlem bármit is, de elárulom: ez nem fog menni. - mosolyogtam rá ördögien.
- Ugyan! Figyelj, én bárkiből ki tudok szedni bármit. - felelt magabiztosan. Ettől nevetnem kellett.
- Vicces vagy, hallod... Velem viszont nehéz lesz. - veregettem hátba, mire elkezdett köhögni.
- Hé! ez fájt... - biggyesztette le ajkait. Olyan volt, mint egy 5 éves. Erre megint csak nevetnem kellett - Most meg kinevetsz? - játszotta továbbra is a sértődöttet.
- Hülye.
- Egyébként te nem vagy éhes? - kérdezte vigyorogva. esküszöm, ez a vidámság kiakasztó, és meg fogok őrülni...
- Most ettem, de te nyugodtan mehetsz, és békén hagyhatsz.
- Na, gyere velem, meghívlak egy fagyira. Ezt érezd megtiszteltetésnek. - kacsintott újra, majd elkezdtem játszani az "őrült rajongó" szerepét:
- Atya úr Isten! Louis fenetudjaki meghívott egy fagyira, ááá! Most szerencsésnek kéne éreznem magam? - kérdeztem csípőre tett kezekkel.
- Cori... még nem jelöltetted magad az Oscarra? Ilyen csodálatos alakítást még nem láttam! - sipítozott, majd ő is hátba vert, csak gyengédebben - Amúgy Tomlinson. Louis Tomlinson a becses nevem.
- Király. Tehát, te állod a fagyit, ugye?
- Én. - mondta, majd elsétáltunk a közeli fagyizóhoz. Három gombóccal ettem - aki megteheti... - az alsó csokis volt, utána eper, majd sárgadinnye. Lou nem tudom mit kért, az nem igazán kötött le. Visszamentünk a padunkhoz, és néztünk ki a fejünkből. Egyszer csak azt gondoltam: miért ne cseszhetnék ki vele is?
Amint nyalta a fagyiját, "véletlenül" meglöktem a kezét, az édesség pedig az arcán és a pólóján kötött ki. Én csak nevettem, már szinte fuldokoltam, mikor gondolt egyet, és megölelt. Én is ragacsos lettem... Csodásan néztünk ki. Pár másodperc múlva megszólalt:
- Harry tegnap nagyon elcsodálkozott a neveden. Otthon sem volt hajlandó kimászni a szobájából, mert folyton ezen agyalt.
- Az a Harry a göndör, ugye? - kérdeztem, mert nem voltam benne biztos.
- Igen. De most komolyan, miért nem vagy te is Turner? - ez megjegyezte anyám nevét?!
- Miért érdekel? - nem tudom miért, de úgy éreztem: benne bízhatok.
- Mert. Ne aggódj, senki nem tud majd semmit. - mosolygott őszintén.
- Rendben... De ígérd meg, esküdj fel az életedre, hogy egy szót sem szólsz senkinek! Ja, és l
- Rendben.
- Tehát... Igazából 5 éves korom előtti időkből semmire sem emlékszem, csak arra, hogy volt valami borzalmas autóbaleset, aztán a kórházban ébredtem. Már ott volt a mostani nevelőanyám, aki abban a pillanatban, mikor meglátott, örökbe akart fogadni. Tudod, senki nem jött értem. Ekkor csalódtam először az emberekben. Anya persze mindent megadott nekem, hiszen úgy szeretett, mintha a saját lánya lennék.
Amikor felkerültem a suliba, mindenki csúfolni kezdett, hogy "kis árva", meg "rút kiskacsa" pedig nem is voltam csúnya... - itt kuncogtam egyet - Senki nem volt, aki megvédhetett volna. Magamtól kellett talpra állnom, mikor az élet térdre kényszerített. Anyuval nem értem semmit sem, mert vagy az volt, hogy tovább gyötörtek, és hogy én mindig anyámmal jövök. Aztán amikor az általános felsőbb osztályaiba léptem, ott kezdődött a pokol. A ribancok folyton szekáltak, csak Sarah törődött velem, a legjobb barátnőm. De ezután jött még csak a java. Gimis lettem, és ugye tudod milyenek a gimis lányok? - erre csak bólintott, majd folytattam - Még csak most jön a legjobb: 2010-ben jelentkeztetek az X-factorba, és mikor kikerültetek, híresek lettetek, bla bla bla... One Direction, az osztályomban lévő összes lány megimádott titeket, főleg a göndörkét. És ugye én is Styles lennék, mint az a nem tudom hogy hívják... Larry?
- Harry. - nevetett egyet.
- Mindegy. Ugye én gyakorlatilag árva vagyok, és azzal csesztettek, hogy biztos annak a Harrynek vagyok a húga, csak annyira utáltak a szülei, hogy kidobtak. Tudod ilyenkor erősnek kellett lennem, mert akkoriban még egy kicsit érzékeny voltam, de miután kiiktattam minden érzést, más lettem. Nem érdekel senki véleménye. Fodrászhoz mentem, teljesen felújítottam a ruhatáramat. Nem csak belül, hanem kívül is megújultam. Sokkal bunkóbb lettem a körülöttem lévőkkel, csak egy ember ismer igazán, az pedig Sarah. Elfogad a sok hibámmal és ezt tisztelem benne. - fejeztem be a mondandómat. Lou meg sem bírt már szólalni.
- Ejha... Hát, én igazán...
- A-a! Nem kérek a sajnálatodból! Megegyeztünk! - emlékeztettem.
- Cori, nem is tudom mit mondjak erre... De várj, kijavítom a végét: két ember ismer igazán. - mutatott magára vigyorogva - Ne aggódj, senkinek nem szólok egy szót sem. - esküdött meg.
- Köszönöm. - mondtam, majd megöleltem.
- Megyünk haza?
- Menjünk, de nem kell elkísérned, tudok én egyedül is menni.
- De velem együtt mész, nincs kifogás. - jelentette ki, majd húzni kezdte a karom.
Mivel gyalog mentünk, kicsit tovább tartott az út, sajnos... Egész végig szívatott, de én is: egyszer belelöktem egy pocsolyába, és úgy nézett ki, minta bepisilt volna. Láttunk répaföldet is, amitől úgy érezte, bűnbe kell esnie. Rángattam volna vissza, de nem sikerült. Megjegyzem, épp a locsolóberendezés öntözte a földet, ezért minden csupa sár volt, és engem is rángatott, de megcsúszott, én vele csúsztam, és meg sem álltunk a kerítésig. Gyönyörűen néztünk ki, sárcsatáztunk, majd végül hazamentünk. Ténylegesen, sárosan, de jó kedvvel.
- Akkor majd még találkozunk, Cori. - ölelt meg az ajtóban.
- Oké, répatolvaj. - bújtam hozzá. Louval minden olyan könnyű... Röhögni, hülyéskedni, bármiről lehet vele beszélgetni, és tökre nem beképzelt.
- Na, pápá. - integetett, mire elmosolyodtam, és visszaintettem. Belépve barátnőm már várt, mert hallotta, ahogy búcsúzkodunk.
- Hát te meg mit csináltál?! - képedt el a ruhám láttán - És ki volt az az emberke?
- Hagy tusoljak le meg ilyenek, aztán elmondom. - mondtam gyorsan, majd felmentem a szobámba.

Sarah szemszöge

- Ööö... Ez most komoly? - kérdeztem hitetlenkedve, mikor mondandója végéhez ért.
- Minden szó igaz. Még képeket is csináltunk. - mutatta meg a telefonjában tárolt fotókat.
- Úr. Isten. Tudod, hogy most lányok milliói utálnának és szerencsésnek tartanának egyben?
- Valószínű. - vonta meg a vállát - De mindegy is. Louval tök jól kijövök, és ez a lényeg.
- Végre valaki másban is meg tudsz bízni. - veregettem meg a vállát. majd hallottam, ahogy a csengő hangosan zeng. - Kinyitom. - mondtam egyértelműen, majd elindultam az ajtó irányába. Egy nem várt személyt láttam meg mögötte.
- Szia! Bejöhetek?

5. fejezet - Who says?

5. FEJEZET - WHO SAYS?

- Cori, ébredj! Ma van a válogatás napja! - ébresztett Sarah.
- Még ráérünk... - húztam a fejemre a takarót, amit ő egyúttal lerántott rólam.
- Nagyon nem érünk rá! Már fél 9 van, és még kajálnod is kéne, meg készülődnöd. Mozgás! - utasított. Ebből a lányból egyszer még valami diktátor lesz...
- Fáradt vagyok... Tegnap a dalt gyakoroltam.
- Ez nem kifogás... Kelj fel!
- Rendben... - adtam meg magam - De menj ki! Le kell zuhanyoznom, meg felöltöznöm, és... - nem tudtam befejezni, mert a szavamba vágott.
- Oké, értem, addig kikészítem a kajádat. ÉS, majd beszélni szeretnék veled. - nézett a szemembe. Erre nem válaszoltam, csak bementem a fürdőbe, levettem a pizsim és beálltam a zuhany alá. Hajat is mostam a kókusz illatú samponommal, aztán kijöttem a kabinból. Magamra csavartam a törölközőmet, és a szobám felé vettem az irányt. Felkaptam egy farmersortot és egy Amerikai zászlós trikót meg egy fehér pulcsit. A hajamat megszárítottam, majd kivasaltam, sminkeltem és lementem enni. Sarah gyorsan megcsinálta a szendvicseket, amiket el is pusztítottunk, majd felmentünk fogat mosni. Háromnegyed óra alatt mindennel készen lettünk. Még átolvastam egyszer a dalt és indulásra készen álltunk.
- Szia anyu, mi mentünk! - köszönt Sarah a nappaliban tévéző anyukájának, én is elköszöntem tőle szépen.
- Sziasztok, Cori, neked meg sok szerencsét! - ölelt meg minket.
- Köszönöm. De menjünk Sarah. - mondtam, és kiléptem az ajtón. Kellemes idő volt, csak fújt egy kicsit a szél. Fogtunk egy taxit, és hamar oda is értünk. Én csak néztem... Elállt a lélegzetem, annyian voltak.
- Cori, azért vegyél levegőt is! - tette kezét a vállamra barátnőm. Nem tudtam mit reagálni erre, csak néztem a kígyózó sort. Atya ég, mire én bejutok oda!
Pár perc múlva már tudtam normálisan beszélni, levegőt venni és bármit csinálni, ezért bekapcsoltam az iPodom és a 'Guns N' Roses.<3' lejátszási listára mentem. Minden album rajta volt. Kislemezek, EP-k, nagylemezek, minden. Ezzel elleszek egy darabig. Hihi... Ha nem kerülnék addig sorra, még mindig ott van a Queen-től vagy 14 album. Miközben hallgattam az isteni zenét, szórakoztattam magam az idióta rajongókkal. Volt, aki sírva jött ki, és a földhöz vágta a táskáját, ráadásul ő is a földön landolt. Ezen csak kuncogni tudtam. Néhányan furán néztek rám, de már rég nem érdekel, mit gondolnak rólam az emberek... Viszont voltak, akik mosolyogva, esetleg örömkönnyekkel tértek vissza. Ezek szerint ők esélyesek.

Már a 'Lies' album ment, mikor az egyik kedvenc számom, a Patience megszólalt. Halkan elkezdtem fütyülni az elejét, majd dúdolni. Pár ember beszólt, hogy ne zavarjam össze őket a dal átolvasása közben, de én csak leintettem őket. Sarah is nevetett miközben hallgatta a zenéjét.
Arra eszméltem, hogy barátnőm rázogat. Kivettem a fülesemet, majd ránéztem.
- Hallod, már csak tízen vannak előtted! Haladunk... - mondta, majd olyan 'Not bad' fejet vágott. Csak nevettem rajta és visszahelyeztem a ketyerét a fülembe.

Zayn szemszöge

Már szinte aludtam, mikor megjelent egy elég extrém lány. Nem olyan értelemben, hogy tele van varrva, és nagyon sötét a külseje, hanem... Egy One Direction póló volt rajta, a homlokára rá volt írva, hogy 'Marry me 1D!', a nadrágján pedig '1D' feliratok voltak, a karja pedig dalszövegekkel volt tele. Csak néztünk a srácokkal...
- Ööö... Hello, mi a neved? Hány éves vagy? - törte meg a csendet Liam.
- Jessica Holloway vagyok, de szólítsatok Jessnek. - mondta, de látszott rajta, hogy majd' elájul - Tizenhat éves vagyok, és én vagyok a legnagyobb rajongótok! - jelentette ki.
- Remek, Jess... És mivel foglalkozol? - kérdeztem műmosollyal.
- A londoni gimibe járok, egyébként nagyon szeretek a barátnőimmel lenni, vásárolni, és ilyesmi csajos dolgok. - kacsintott. Kicsit ijesztő a csaj...
- És minek köszönhetjük, hogy ide jöttél?  - tette fel az alapvető kérdést Harry.
- Csak szeretnék a háttérénekesetek lenni!
- Remek, és mit fogsz énekelni nekünk? - szólaltam meg újból.
- A What Makes You Beautifult. - mondta magabiztosan.
- Akkor kezdd! - utasította mosolyogva Niall.

- You're insecure,

Don't know what for,

You're turning heads when you walk through the door,

Don't need make up,

To cover up,

Being the way that you are is enough... - énekelte. Annyira nem volt rossz, csak néhány helyen hamis volt és elcsúszott. De végül továbbjuttattuk, had örüljön... A következő lány Amerikából származott, méghozzá Indianapolisban született. Anyja neve Amy Turner, az övé pedig... Olvastam volna tovább, mikor bejött a lány. Egyszerűen gyönyörű volt... A haja oldalt fel volt nyírva, nagy barna szemeivel pedig kíváncsian kémlelt minket. Nem tűnt túl izgatottnak.
- Szia! - kezdtem őszintén mosolyogva - Mi a neved?
- Ott van a papíron... - válaszolt flegmán. Hmm...
- Corinna... Styles?! - lepődött meg Harry. Én is elolvastam, és csak néztem. Styles...?
- Mi a baj a nevemmel? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Nincs baj, csak te is... Styles vagy? - kérdezte Niall kikerekedett szemekkel.
- Mert még ki viseli a vezetéknevem?
- Hát én! - szólalt meg Harry - Ezt tudnod kéne... - rázta a fejét - De ha anyukád Turner, hogyhogy nem vagy te is az?
- Ehhez mi közöd? - Harrynek nem igazán tetszett ez a viselkedés. Megszokta már, hogy minden csaj azonnal a karjaiba hull. De ő más.
- Nagyon hűvös vagy... Elnevezlek... Winternek! - mosolygott göndör barátom, mire Corinna lesokkolt - Most rosszat mondtam? - a lány nem válaszolt, csak ült, és nézett maga elé. Pár pillanat múlva láttam a szemében a könnyfátyolt, de azonnal meg is törölte.
- Csak nem... Sírsz? - képedt el Lou.
- Csak biztos valami bogár... - szipogott.
- Oké... Miért is vagy itt? - kérdezte Niall.
- Fogadásból, amit sajnos elvesztettem. - válaszolta fagyosan.
- És mit fogsz nekünk énekelni? - kérdezte újra a mi Szöszkénk.
- Who Says. - válaszolta nemes egyszerűséggel.
- Akkor kezdd!

- I wouldn't wanna be anybody else.

Hey! 

You made me insecure, 

Told me I wasn't good enough.

But who are you to judge 

When you're a diamond in the rough.

I'm sure you got some things 

You'd like to change about yourself.

But when it comes to me, 

I wouldn't wanna be anybody else. - egyszerűen tökéletes volt a hangja! A srácoknak is leesett az álluk. Olyan volt, mint Selena, csak jobb... Mikor végzett, eszeveszetten kezdtünk tapsolni - főleg én.
- Ejha! Gyönyörű hangod van! Egyértelmű, hogy továbbmehetsz! Majd még találkozunk. - kacsintott Harry. Mi csak hevesen bólogattunk.
- Rendben. Akkor megyek is, sziasztok! - köszönt, majd elegánsan távozott a helyszínről.
- Ez volt a mai nap legjobb produkciója! - jelentette ki Liam.
- De annyira ismerős a neve... Honnan vajon? - gondolkodott hangosan Harry.
- Mindegy is. Nézzük meg a következőt. - mondta Niall lelkesen. Ezután persze ki ne lelkesült volna be?!
Észrevétlenül lejegyeztem a telefonszámát, majd néztük tovább a produkciókat.

Corinna szemszöge
/fél 10-kor/

- Még mindig hihetetlen, hogy bejutottál! - ujjongott Sarah.
- Az... - mondtam unottan. Semmi kedvem nem volt még egyszer találkozni velük.
- Naaa, ne legyél már ilyen... - nem tudta befejezni, mert a telefonom elkezdett pittyegni. Sms-em jött. Biztos anyuéktól. Viszont a képernyőn egy ismeretlen szám villogott. Megnyitottam az üzenetet. Ez állt benne:

,,Holnap találkozzunk a Hyde parkban délután 3-kor. Kérlek gyere el!"

Hangosan felolvastam az üzenetet, mire barátnőm furán nézett rám, majd elköszönt, és ment aludni. Én is leoltottam a villanyt, de gondolkodni kezdtem. Úgy döntöttem, elmegyek. Bajom nem lehet...
Ezek között a gondolatok között aludtam el...