Wáá.*-* Itt van végre a friss.;DD Bocsi a késésért, ebben a pár napban minden összejött, de most már bepótolom a lemaradást. Ma egyébként eszembe jutott egy új sztori. :)) Szerintem azzal is hamarosan találkozni fogtok blog formában...;)) Majd ide kiteszem, ha kész lesz. Na, de itt a 6. fejezet, amiben egy nem várt fordulat üti fel a fejét. Jó olvasást.:*
xoxo: Miaa
xoxo: Miaa
6. FEJEZET - TE?!
Éppen békésen szunyókáltam, mikor egy hideg valamit éreztem a nyakamnál. Hirtelen felugrottam, a szemeim kipattantak, és dühösen néztem Sarahra.
- Ezt miért kellett?! - tagoltam a mondatot.
- Mert már negyed három van! - fakadt ki - És a többi módszerem nem használt semmit sem...
- Már negyed három?! Te jó ég!
- Készülj, addig összedobok valamit. - kacsintott, majd távozott.
Besiettem a fürdőbe, ahol lezuhanyoztam az epres tusfürdőmmel, s miután kész lettem, felvettem egy kék inget fekete sorttal, és kiválasztottam a kék táskámat. A hajamon csak egy kicsit vasaltam, majd lementem "reggelizni", ami egy tál zabpehelyből állt. Felrohantam még fogat mosni, majd magamra kaptam a kék Converse cipőmet is.
- Majd jövök, sziasztok! - köszöntem be a nappaliba.
- Oké, szia! - ezt követően megindultam, hogy szerezzek egy taxit. Pár perc múlva már diktáltam is be a helyszínt.
- A Hyde parkba legyen szíves. - mondtam diplomatikus hangnemmel, majd elhelyezkedtem az ülésen.
Amint elértük az úticélt, kifizettem, s beléptem a nagy vaskapun. Alig lézengtek az emberek. Leültem az egyik padra és vártam. Fogalmam sem volt, kiért kellene itt lennem... Csak néztem magam elé, mikor lépteket hallottam meg a hátam mögül. Nem fordultam meg, csak feszülten füleltem, ahogy recseg pár ág a lába alatt. Egyre közeledett, majd leült mellém. Nem fordultam oda hozzá. Nem tudtam, mire számítsak. A kínossá vált csendet végül ő törte meg:
- Szia, Corinna. - köszönt mosolyogva. Végre odafordultam hozzá. Őszintén szólva nem rá számítottam.
- Hello... - mondtam hidegen, majd néztem tovább a fákat - Miért hívtál ide? - kérdeztem unottan.
- Csak szeretném tudni, miért vagy ilyen az emberekkel. Ilyen flegma és hideg... - vakarta meg a tarkóját.
- Ezt miért pont neked mondanám el? amúgy is, téged hogy hívnak? - kérdeztem már kicsit kedvesebben - már ha lehetett -.
- Louis, de hívj csak Lounak. - kacsintott.
- Tehát Lou, nagyon kedves, hogy megpróbálsz kiszedni belőlem bármit is, de elárulom: ez nem fog menni. - mosolyogtam rá ördögien.
- Ugyan! Figyelj, én bárkiből ki tudok szedni bármit. - felelt magabiztosan. Ettől nevetnem kellett.
- Vicces vagy, hallod... Velem viszont nehéz lesz. - veregettem hátba, mire elkezdett köhögni.
- Hé! ez fájt... - biggyesztette le ajkait. Olyan volt, mint egy 5 éves. Erre megint csak nevetnem kellett - Most meg kinevetsz? - játszotta továbbra is a sértődöttet.
- Hülye.
- Egyébként te nem vagy éhes? - kérdezte vigyorogva. esküszöm, ez a vidámság kiakasztó, és meg fogok őrülni...
- Most ettem, de te nyugodtan mehetsz, és békén hagyhatsz.
- Na, gyere velem, meghívlak egy fagyira. Ezt érezd megtiszteltetésnek. - kacsintott újra, majd elkezdtem játszani az "őrült rajongó" szerepét:
- Atya úr Isten! Louis fenetudjaki meghívott egy fagyira, ááá! Most szerencsésnek kéne éreznem magam? - kérdeztem csípőre tett kezekkel.
- Cori... még nem jelöltetted magad az Oscarra? Ilyen csodálatos alakítást még nem láttam! - sipítozott, majd ő is hátba vert, csak gyengédebben - Amúgy Tomlinson. Louis Tomlinson a becses nevem.
- Király. Tehát, te állod a fagyit, ugye?
- Én. - mondta, majd elsétáltunk a közeli fagyizóhoz. Három gombóccal ettem - aki megteheti... - az alsó csokis volt, utána eper, majd sárgadinnye. Lou nem tudom mit kért, az nem igazán kötött le. Visszamentünk a padunkhoz, és néztünk ki a fejünkből. Egyszer csak azt gondoltam: miért ne cseszhetnék ki vele is?
Amint nyalta a fagyiját, "véletlenül" meglöktem a kezét, az édesség pedig az arcán és a pólóján kötött ki. Én csak nevettem, már szinte fuldokoltam, mikor gondolt egyet, és megölelt. Én is ragacsos lettem... Csodásan néztünk ki. Pár másodperc múlva megszólalt:
- Harry tegnap nagyon elcsodálkozott a neveden. Otthon sem volt hajlandó kimászni a szobájából, mert folyton ezen agyalt.
- Az a Harry a göndör, ugye? - kérdeztem, mert nem voltam benne biztos.
- Igen. De most komolyan, miért nem vagy te is Turner? - ez megjegyezte anyám nevét?!
- Miért érdekel? - nem tudom miért, de úgy éreztem: benne bízhatok.
- Mert. Ne aggódj, senki nem tud majd semmit. - mosolygott őszintén.
- Rendben... De ígérd meg, esküdj fel az életedre, hogy egy szót sem szólsz senkinek! Ja, és l
- Rendben.
- Tehát... Igazából 5 éves korom előtti időkből semmire sem emlékszem, csak arra, hogy volt valami borzalmas autóbaleset, aztán a kórházban ébredtem. Már ott volt a mostani nevelőanyám, aki abban a pillanatban, mikor meglátott, örökbe akart fogadni. Tudod, senki nem jött értem. Ekkor csalódtam először az emberekben. Anya persze mindent megadott nekem, hiszen úgy szeretett, mintha a saját lánya lennék.
Amikor felkerültem a suliba, mindenki csúfolni kezdett, hogy "kis árva", meg "rút kiskacsa" pedig nem is voltam csúnya... - itt kuncogtam egyet - Senki nem volt, aki megvédhetett volna. Magamtól kellett talpra állnom, mikor az élet térdre kényszerített. Anyuval nem értem semmit sem, mert vagy az volt, hogy tovább gyötörtek, és hogy én mindig anyámmal jövök. Aztán amikor az általános felsőbb osztályaiba léptem, ott kezdődött a pokol. A ribancok folyton szekáltak, csak Sarah törődött velem, a legjobb barátnőm. De ezután jött még csak a java. Gimis lettem, és ugye tudod milyenek a gimis lányok? - erre csak bólintott, majd folytattam - Még csak most jön a legjobb: 2010-ben jelentkeztetek az X-factorba, és mikor kikerültetek, híresek lettetek, bla bla bla... One Direction, az osztályomban lévő összes lány megimádott titeket, főleg a göndörkét. És ugye én is Styles lennék, mint az a nem tudom hogy hívják... Larry?
- Harry. - nevetett egyet.
- Mindegy. Ugye én gyakorlatilag árva vagyok, és azzal csesztettek, hogy biztos annak a Harrynek vagyok a húga, csak annyira utáltak a szülei, hogy kidobtak. Tudod ilyenkor erősnek kellett lennem, mert akkoriban még egy kicsit érzékeny voltam, de miután kiiktattam minden érzést, más lettem. Nem érdekel senki véleménye. Fodrászhoz mentem, teljesen felújítottam a ruhatáramat. Nem csak belül, hanem kívül is megújultam. Sokkal bunkóbb lettem a körülöttem lévőkkel, csak egy ember ismer igazán, az pedig Sarah. Elfogad a sok hibámmal és ezt tisztelem benne. - fejeztem be a mondandómat. Lou meg sem bírt már szólalni.
- Ejha... Hát, én igazán...
- A-a! Nem kérek a sajnálatodból! Megegyeztünk! - emlékeztettem.
- Cori, nem is tudom mit mondjak erre... De várj, kijavítom a végét: két ember ismer igazán. - mutatott magára vigyorogva - Ne aggódj, senkinek nem szólok egy szót sem. - esküdött meg.
- Köszönöm. - mondtam, majd megöleltem.
- Megyünk haza?
- Menjünk, de nem kell elkísérned, tudok én egyedül is menni.
- De velem együtt mész, nincs kifogás. - jelentette ki, majd húzni kezdte a karom.
Mivel gyalog mentünk, kicsit tovább tartott az út, sajnos... Egész végig szívatott, de én is: egyszer belelöktem egy pocsolyába, és úgy nézett ki, minta bepisilt volna. Láttunk répaföldet is, amitől úgy érezte, bűnbe kell esnie. Rángattam volna vissza, de nem sikerült. Megjegyzem, épp a locsolóberendezés öntözte a földet, ezért minden csupa sár volt, és engem is rángatott, de megcsúszott, én vele csúsztam, és meg sem álltunk a kerítésig. Gyönyörűen néztünk ki, sárcsatáztunk, majd végül hazamentünk. Ténylegesen, sárosan, de jó kedvvel.
- Akkor majd még találkozunk, Cori. - ölelt meg az ajtóban.
- Oké, répatolvaj. - bújtam hozzá. Louval minden olyan könnyű... Röhögni, hülyéskedni, bármiről lehet vele beszélgetni, és tökre nem beképzelt.
- Na, pápá. - integetett, mire elmosolyodtam, és visszaintettem. Belépve barátnőm már várt, mert hallotta, ahogy búcsúzkodunk.
- Hát te meg mit csináltál?! - képedt el a ruhám láttán - És ki volt az az emberke?
- Hagy tusoljak le meg ilyenek, aztán elmondom. - mondtam gyorsan, majd felmentem a szobámba.
- Ezt miért kellett?! - tagoltam a mondatot.
- Mert már negyed három van! - fakadt ki - És a többi módszerem nem használt semmit sem...
- Már negyed három?! Te jó ég!
- Készülj, addig összedobok valamit. - kacsintott, majd távozott.
Besiettem a fürdőbe, ahol lezuhanyoztam az epres tusfürdőmmel, s miután kész lettem, felvettem egy kék inget fekete sorttal, és kiválasztottam a kék táskámat. A hajamon csak egy kicsit vasaltam, majd lementem "reggelizni", ami egy tál zabpehelyből állt. Felrohantam még fogat mosni, majd magamra kaptam a kék Converse cipőmet is.
- Majd jövök, sziasztok! - köszöntem be a nappaliba.
- Oké, szia! - ezt követően megindultam, hogy szerezzek egy taxit. Pár perc múlva már diktáltam is be a helyszínt.
- A Hyde parkba legyen szíves. - mondtam diplomatikus hangnemmel, majd elhelyezkedtem az ülésen.
Amint elértük az úticélt, kifizettem, s beléptem a nagy vaskapun. Alig lézengtek az emberek. Leültem az egyik padra és vártam. Fogalmam sem volt, kiért kellene itt lennem... Csak néztem magam elé, mikor lépteket hallottam meg a hátam mögül. Nem fordultam meg, csak feszülten füleltem, ahogy recseg pár ág a lába alatt. Egyre közeledett, majd leült mellém. Nem fordultam oda hozzá. Nem tudtam, mire számítsak. A kínossá vált csendet végül ő törte meg:
- Szia, Corinna. - köszönt mosolyogva. Végre odafordultam hozzá. Őszintén szólva nem rá számítottam.
- Hello... - mondtam hidegen, majd néztem tovább a fákat - Miért hívtál ide? - kérdeztem unottan.
- Csak szeretném tudni, miért vagy ilyen az emberekkel. Ilyen flegma és hideg... - vakarta meg a tarkóját.
- Ezt miért pont neked mondanám el? amúgy is, téged hogy hívnak? - kérdeztem már kicsit kedvesebben - már ha lehetett -.
- Louis, de hívj csak Lounak. - kacsintott.
- Tehát Lou, nagyon kedves, hogy megpróbálsz kiszedni belőlem bármit is, de elárulom: ez nem fog menni. - mosolyogtam rá ördögien.
- Ugyan! Figyelj, én bárkiből ki tudok szedni bármit. - felelt magabiztosan. Ettől nevetnem kellett.
- Vicces vagy, hallod... Velem viszont nehéz lesz. - veregettem hátba, mire elkezdett köhögni.
- Hé! ez fájt... - biggyesztette le ajkait. Olyan volt, mint egy 5 éves. Erre megint csak nevetnem kellett - Most meg kinevetsz? - játszotta továbbra is a sértődöttet.
- Hülye.
- Egyébként te nem vagy éhes? - kérdezte vigyorogva. esküszöm, ez a vidámság kiakasztó, és meg fogok őrülni...
- Most ettem, de te nyugodtan mehetsz, és békén hagyhatsz.
- Na, gyere velem, meghívlak egy fagyira. Ezt érezd megtiszteltetésnek. - kacsintott újra, majd elkezdtem játszani az "őrült rajongó" szerepét:
- Atya úr Isten! Louis fenetudjaki meghívott egy fagyira, ááá! Most szerencsésnek kéne éreznem magam? - kérdeztem csípőre tett kezekkel.
- Cori... még nem jelöltetted magad az Oscarra? Ilyen csodálatos alakítást még nem láttam! - sipítozott, majd ő is hátba vert, csak gyengédebben - Amúgy Tomlinson. Louis Tomlinson a becses nevem.
- Király. Tehát, te állod a fagyit, ugye?
- Én. - mondta, majd elsétáltunk a közeli fagyizóhoz. Három gombóccal ettem - aki megteheti... - az alsó csokis volt, utána eper, majd sárgadinnye. Lou nem tudom mit kért, az nem igazán kötött le. Visszamentünk a padunkhoz, és néztünk ki a fejünkből. Egyszer csak azt gondoltam: miért ne cseszhetnék ki vele is?
Amint nyalta a fagyiját, "véletlenül" meglöktem a kezét, az édesség pedig az arcán és a pólóján kötött ki. Én csak nevettem, már szinte fuldokoltam, mikor gondolt egyet, és megölelt. Én is ragacsos lettem... Csodásan néztünk ki. Pár másodperc múlva megszólalt:
- Harry tegnap nagyon elcsodálkozott a neveden. Otthon sem volt hajlandó kimászni a szobájából, mert folyton ezen agyalt.
- Az a Harry a göndör, ugye? - kérdeztem, mert nem voltam benne biztos.
- Igen. De most komolyan, miért nem vagy te is Turner? - ez megjegyezte anyám nevét?!
- Miért érdekel? - nem tudom miért, de úgy éreztem: benne bízhatok.
- Mert. Ne aggódj, senki nem tud majd semmit. - mosolygott őszintén.
- Rendben... De ígérd meg, esküdj fel az életedre, hogy egy szót sem szólsz senkinek! Ja, és l
- Rendben.
- Tehát... Igazából 5 éves korom előtti időkből semmire sem emlékszem, csak arra, hogy volt valami borzalmas autóbaleset, aztán a kórházban ébredtem. Már ott volt a mostani nevelőanyám, aki abban a pillanatban, mikor meglátott, örökbe akart fogadni. Tudod, senki nem jött értem. Ekkor csalódtam először az emberekben. Anya persze mindent megadott nekem, hiszen úgy szeretett, mintha a saját lánya lennék.
Amikor felkerültem a suliba, mindenki csúfolni kezdett, hogy "kis árva", meg "rút kiskacsa" pedig nem is voltam csúnya... - itt kuncogtam egyet - Senki nem volt, aki megvédhetett volna. Magamtól kellett talpra állnom, mikor az élet térdre kényszerített. Anyuval nem értem semmit sem, mert vagy az volt, hogy tovább gyötörtek, és hogy én mindig anyámmal jövök. Aztán amikor az általános felsőbb osztályaiba léptem, ott kezdődött a pokol. A ribancok folyton szekáltak, csak Sarah törődött velem, a legjobb barátnőm. De ezután jött még csak a java. Gimis lettem, és ugye tudod milyenek a gimis lányok? - erre csak bólintott, majd folytattam - Még csak most jön a legjobb: 2010-ben jelentkeztetek az X-factorba, és mikor kikerültetek, híresek lettetek, bla bla bla... One Direction, az osztályomban lévő összes lány megimádott titeket, főleg a göndörkét. És ugye én is Styles lennék, mint az a nem tudom hogy hívják... Larry?
- Harry. - nevetett egyet.
- Mindegy. Ugye én gyakorlatilag árva vagyok, és azzal csesztettek, hogy biztos annak a Harrynek vagyok a húga, csak annyira utáltak a szülei, hogy kidobtak. Tudod ilyenkor erősnek kellett lennem, mert akkoriban még egy kicsit érzékeny voltam, de miután kiiktattam minden érzést, más lettem. Nem érdekel senki véleménye. Fodrászhoz mentem, teljesen felújítottam a ruhatáramat. Nem csak belül, hanem kívül is megújultam. Sokkal bunkóbb lettem a körülöttem lévőkkel, csak egy ember ismer igazán, az pedig Sarah. Elfogad a sok hibámmal és ezt tisztelem benne. - fejeztem be a mondandómat. Lou meg sem bírt már szólalni.
- Ejha... Hát, én igazán...
- A-a! Nem kérek a sajnálatodból! Megegyeztünk! - emlékeztettem.
- Cori, nem is tudom mit mondjak erre... De várj, kijavítom a végét: két ember ismer igazán. - mutatott magára vigyorogva - Ne aggódj, senkinek nem szólok egy szót sem. - esküdött meg.
- Köszönöm. - mondtam, majd megöleltem.
- Megyünk haza?
- Menjünk, de nem kell elkísérned, tudok én egyedül is menni.
- De velem együtt mész, nincs kifogás. - jelentette ki, majd húzni kezdte a karom.
Mivel gyalog mentünk, kicsit tovább tartott az út, sajnos... Egész végig szívatott, de én is: egyszer belelöktem egy pocsolyába, és úgy nézett ki, minta bepisilt volna. Láttunk répaföldet is, amitől úgy érezte, bűnbe kell esnie. Rángattam volna vissza, de nem sikerült. Megjegyzem, épp a locsolóberendezés öntözte a földet, ezért minden csupa sár volt, és engem is rángatott, de megcsúszott, én vele csúsztam, és meg sem álltunk a kerítésig. Gyönyörűen néztünk ki, sárcsatáztunk, majd végül hazamentünk. Ténylegesen, sárosan, de jó kedvvel.
- Akkor majd még találkozunk, Cori. - ölelt meg az ajtóban.
- Oké, répatolvaj. - bújtam hozzá. Louval minden olyan könnyű... Röhögni, hülyéskedni, bármiről lehet vele beszélgetni, és tökre nem beképzelt.
- Na, pápá. - integetett, mire elmosolyodtam, és visszaintettem. Belépve barátnőm már várt, mert hallotta, ahogy búcsúzkodunk.
- Hát te meg mit csináltál?! - képedt el a ruhám láttán - És ki volt az az emberke?
- Hagy tusoljak le meg ilyenek, aztán elmondom. - mondtam gyorsan, majd felmentem a szobámba.
Sarah szemszöge
- Ööö... Ez most komoly? - kérdeztem hitetlenkedve, mikor mondandója végéhez ért.
- Minden szó igaz. Még képeket is csináltunk. - mutatta meg a telefonjában tárolt fotókat.
- Úr. Isten. Tudod, hogy most lányok milliói utálnának és szerencsésnek tartanának egyben?
- Valószínű. - vonta meg a vállát - De mindegy is. Louval tök jól kijövök, és ez a lényeg.
- Végre valaki másban is meg tudsz bízni. - veregettem meg a vállát. majd hallottam, ahogy a csengő hangosan zeng. - Kinyitom. - mondtam egyértelműen, majd elindultam az ajtó irányába. Egy nem várt személyt láttam meg mögötte.
- Szia! Bejöhetek?
- Ööö... Ez most komoly? - kérdeztem hitetlenkedve, mikor mondandója végéhez ért.
- Minden szó igaz. Még képeket is csináltunk. - mutatta meg a telefonjában tárolt fotókat.
- Úr. Isten. Tudod, hogy most lányok milliói utálnának és szerencsésnek tartanának egyben?
- Valószínű. - vonta meg a vállát - De mindegy is. Louval tök jól kijövök, és ez a lényeg.
- Végre valaki másban is meg tudsz bízni. - veregettem meg a vállát. majd hallottam, ahogy a csengő hangosan zeng. - Kinyitom. - mondtam egyértelműen, majd elindultam az ajtó irányába. Egy nem várt személyt láttam meg mögötte.
- Szia! Bejöhetek?
Nagyon tetszik a blogod!
VálaszTörlésRemélem hamarosan lesz kövi!
:)