9. fejezet - Ismerlek!

Hát helóóó.:3 A kommenteknek annyira örültem, hogy azt elmondani sem lehet.:* Imádlak titeket.:)

 Nah, a részhez nincs hozzáfűznivalóm, meg ezt a szöveget senki nem szokta elolvasni, csak az, aki unatkozik vagy akit érdekel. Én is ezt csinálom, meg tapasztalat.;)

Jó olvasást!<3

9. FEJEZET - ISMERLEK!

Másnap fáradtan keltem fel, mintha egy szemhunyásnyit sem aludtam volna - ami annyira nem is túlzás, mert egész éjjel egy dalt gyakoroltam, amit sebtében írtam és komponáltam, de még így sem lett olyan rossz. Szinte magától jöttek a sorok, alig győztem őket papírra vetni. Az információkból, amiket megkaptam most a Globe színházban lesz a meghallgatás, ráadásul gitár, vagy zongorakísérettel, esetleg anélkül, saját számmal. Izgalmas lesz, az egyszer biztos! Kíváncsi vagyok a sok tehetségtelen lányra, akik azt hiszik, van esélyük.

- Coooriiiinnaaa! - énekelte Sarah, miközben berontott a szobámba egy tálca kajával.
- Mi van? - kérdeztem ijedezve, majd mikor felnevetett én is elmosolyodtam.
- Hoztam kaját meg teát.
Szép lassan, ráérősen megreggeliztem,majd felvettem egy hosszú, fekete farmert és egy masnis pólót, hozzá illő kötött pulcsival. Odakint elég hideg volt, ráadásul az eső is szemerkélt. Kivasaltam a hajam, s leugráltam a lépcsőn, hogy felvegyem a cipőmet. Barátnőm anyukája mosolyogva köszöntött, végül Sarah is lejött, felöltözve, stílusosan.
- Akkor mi megyünk is, szia anya! - kiáltott boldogan, én pedig csak integettem.
Siettünk, ahogyan csak tudtunk, de még így is kifogtuk az esőt. Mondhatom, csodálatosan néztünk ki, főleg én...
Odaértünk a színház elé, ahol csak pár ember lézengett, gondolom a többiek bent voltak már, és nem fagyoskodtak. Beléptünk az ajtón, s a sok, kifestett szemű lány tekintete szegeződött nekünk.

Órákig ültünk ott, és beszélgettünk, meg néztük a lánykákat, akik között egyre több volt a szomorú arc. Ekkora csalódást okoztak volna nekik a fiúk? Mily szomorú... Unalmamban elkezdtem a telefonomat birizgálni, így már nem volt olyan elviselhetetlen a többiek gyakorolgatása, próbálkozása, sőt, még egy vers is megfogalmazódott a fejemben! Isteni vagyok.
Pár óra elteltével azonban rám került a sor. Szívem a torkomban dobogott, bár nem értettem, miért. Izgatott voltam, így görcsösen kezdtem el kapaszkodni barátnőm pulcsijába, aki bátorításképp csak mosolygott és bejött velem. A fiúk mosolyogva fogadtak, majd megpillantották a mellettem osonó Sarah-t, s a szőkeség arcára döbbenet ült ki.
- Sziasztok - köszöntem őszintén mosolyogva.
- Hello Corinna, ki ez a lány, akit ma hoztál? - kérdezte Niall kissé megszeppenve, pedig nekem lenne okom meglepődésre: megjegyezték a nevem!
- Sarah Collins - suttogott zavartan.
A fiúk elkezdtek tanácskozni, amiből csak apró neszeket hallottam. Most mi van?
- Ööö, rendben, mit hoztál nekünk? - nézett rám aranyos mosollyal Harry.
- A dalom címe 'In the Silence of the Shining Sky'* - mondtam büszkén, s odaültem a zongorához. Az első hangok leütése után kissé elbizonytalanodtam, de rendben ment minden. Elkezdtem énekelni:

Whenever cold tears overflow

And when that moment will come,

You'd probably be searching for that light.

And already broke darkness.

That scarlet voice singing

Dyes this chest with its color

As if yearning to hear

That pure melody.

In the silence of the shining sky

My garden grows.

Someday you will reach

The other side of the sea/shore.

The moon guarding the night

Keeps humming a lullaby

Until the children's eyes will stop crying

And they'll drown in their dreams.

Goodbye...

For I will never see you again.

This pain throbbing in my chest

Caused by the brutal yet tender night.

In the silence of the shining sky

Your home of return stays

Where the moons falls in the dark

A narrow road will guide you.

Back to the start.

Mikor végeztem, a fiúk ámulva néztek, majd egyértelmű jelét adták annak, hogy tetszett nekik: elkezdtek tapsolni és fütyülni. Mérhetetlen boldogság robbant szét a mellkasomban, amiért elismerték a dalt.
- Fenomenális! Érted?! Csodálatos! Született tehetség vagy! - ölelt meg Harry, minek következtében furcsa érzések kavarogtak bennem. Melegség, ismerős, jóleső melegség... A karjai, ahogy tartja azokat, mintha már éreztem volna valahol.
Mikor felébredtem ebből az állapotból, láttam, ahogy Niall és Sarah félrevonulnak, és beszélgetni kezdenek.

Niall szemszöge

Odamentem Sarah-hoz, és félrehívtam. Beszélnem kell vele! Már évek óta nem láttam...
- Bocs, hogy így megrohamozlak, de... te vagy az a Sarah?
- Azt hiszem, igen - mosolygott édesen - Ha a régi osztálytársadra gondolsz, akkor mindenképp én vagyok az! - nevetett csilingelő hangon.
- Olyan rég találkoztunk! Nagyon jól nézel ki, jobban mint évekkel ezelőtt - mondtam büszkén, mire furcsán nézett rám - Annyira örülök, hogy látlak!
- Én is. Nagyon hiányoltam a marhaságaidat - fintorgott egyet, majd a kezembe nyomott egy cetlit - Itt a számom, majd beszélünk - kacsintott, s elköszönt tőlem, mert már indultak volna.
Boldog voltam. Ez a lány volt az akkori legjobb barátom, de sosem volt több, mint egy barát. Persze, most már megszépült meg minden, de ez még nem jelent semmit.
Elhatároztam, hogy holnap elhívom őt egy sétára. Jó lenne már beszélgetni valamiről.

~~~

*Ez eredetileg egy Japán zene, aminek az angol fordítását láthatjátok. Írói szabadság, yeah~
Mit gondoltok a fejezetről? Na és Sarah és Niall kapcsolata?:))

8. fejezet - Harangvirág

No, azért vannak itt, akiknek tetszik amit csinálok. Legalábbis, ezt vettem le a néhány kommentből. Nem, ezzel nem arra akarok utalni, hogy haragszom, mert nem írtok rendszeresen. Csak jó ezt tudni.:) Imádlak titeket.<3 PLUSZ, új ötlet! Hamarosan talán véghez is viszem blog formájában.:D Ilyesmit még nem nagyon olvastam, ezért szeretném megvalósítani.:D
Ja, boldog karit mindenkinek.:)<3

Jó olvasást.:*

8. FEJEZET - HARANGVIRÁG

- A neve... A neve - motyogta alig érthetően.
Hirtelen a fejéhez kapott, s látszólag fájdalmai voltak.
- Sajnálom Harry... Olyan, mintha valami meggátolná, hogy emlékezzek...
Csak szótlanul odasimultam anyához. Ezzel a dologgal kapcsolatban nekem sincsenek jó érzéseim. Sőt, mintha egyre homályosabb lenne minden ezzel a dologgal kapcsolatban. Vajon annak a lánynak köze van ehhez? Bár, ő csak egy egyszerű lány... De azóta érzem ezt, mióta találkoztunk vele. Akkor, mégis miért fut minden szál ahhoz a lányhoz? Lehet, csak én gondolom így? Túl sok a megválaszolatlan kérdés...

Corinna szemszöge

Buszra szálltunk, ami a város határához vitt minket. Onnan gyalog folytattuk utunkat.
- Amúgy hova megyünk? Most már igazán elárulhatnád - szólalt meg Sarah.
- Majd mindjárt odaérünk - kacsintottam.

Elértünk egy nagyobb erdő felé, ami kívülről hátborzongatónak tűnt, ugyanakkor valahogy úgy érzem, biztonságot ad. Láttam barátnőm ijedt arcát, mire akaratlanul is elmosolyodtam.
Az utunk során megfigyeltük a mókusokat, vidáman csicsergő madarakat és hatalmas fákat. A természet által festett képet bármely művész megirigyelhette volna.

Már úgy éreztem, közel járunk, így egy nyugtató pillantást küldtem Sarah felé. Szép lassan haladtunk, mikor megpillantottunk egy fekete macskát. Nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget, így tovább mentünk. Hamarosan ismerős illat lengte körbe a környéket.
Az illat mellé gyönyörű látvány társult a több száz virág képében.
- Harangvirágok... - suttogtam elámulva, majd éreztem, hogy valami forró, nedves dolog csorog le az arcomon. Emlékképek villantak be, nem is tudom honnan.

,,- Nézd bátyus, mennyi szép virág! - mondta elámulva egy kislány, ahogy a sok gyönyörű növényt nézte.
- Azok ott harangvirágok. Anyu mondta! - kiáltott büszkén mosolyogva egy kisfiú.
- Te olyan okos vagy! Bárcsak én is annyit tudnék, mint te - sóhajtott meghatódva a másik.
- Figyelj, legyen ez a hely a mi titkunk. Rendben? - kérdezte komolyan a fiú, majd felemelte a kisujját. A kislány rábólintott, majd megszorította bátyja ujját."

Ez a hely... Varázslatos.
Szinte teljesen megfeledkeztem magamról, így odaszaladtam a virágokhoz, s mohón szedni kezdtem őket.
Azonban ekkor egy furcsa érzés mart belém. Valaki hangja megszólalt a fejemben.
,,Olyan vagy, mint egy gyenge, ici-pici virág."

- Corinna? Corinna, minden rendben? Úgy elsápadtál... - rázott meg aggódva barátnőm.
- M-minden rendben... - mosolyt erőltettem az arcomra. Persze, neki nem tudtam hazudni, egyből látta a tekintetemből, hogy valami nincs rendjén, de volt olyan figyelmes, hogy nem kérdezett rá többször. Segített leszedni a virágokat, amiért hálás voltam neki. Elidőztünk még itt néhány órácskát, majd végül is hazamentünk. Nem váltottunk szót egymással, felesleges lett volna, s a csönd sem volt kínos. London... Egy világváros, mely Viktória királynő uralkodása alatt virágzott ki... De vajon mi lehet a felszín alatt? Hova tűnt az a sok szenny, ami egykor körülvette az itt lakó embereket? Egyáltalán miért gondolkodom ilyeneken? Teljesen megőrültem...

Amint hazaértem, bevágódtam a szobámba, a virágokat pedig vázába tettem. Kinyitottam a naplómat, majd elkezdtem olvasni a régebbi bejegyzéseket. Vicces, mennyire megbír változni egy ember pár év leforgása alatt.
Minden kislány arra vágyik, hogy egyszer hercegnő legyen, és jöjjön érte a szőke herceg fehér lovon. Nos, néhány évig én is ebbe a kategóriába tartoztam, de ez hamar megváltozott. Azért közösítettek ki, mert elvesztettem a szüleimet. Mily nevetséges. Minden ember önző, úgy akarnak feljebb jutni az amúgy is szánalmas életükben, hogy másokat eltaposnak. Bár úgy beszélek, mintha én különb lennék...

,,Kedves naplóm!
Teljes a zavarom... Olyan, mintha két személy is élne bennem. Borzalmas... Ráadásul könnyen elérzékenyültem, ami gond.
Viszont, ma elvittem Saraht arra a helyre, amire emlékeztem valamennyire. Gyönyörű harangvirágok nyíltak mindenütt, igazán meseszép volt. 
Te jó ég! Holnap egy újabb meghallgatás lesz... Erre nem vagyok felkészülve. Azt sem tudom, mit akarok énekelni... Majd valami olyat, amit nagyjából tudok is. De mindegy, most elmegyek aludni. Nagyon fáradt vagyok.

2012. június nem tudom hanyadika."